
A 21. század az előzetes elemzések alapján az informatika, és a biotechnológia évszázada lesz. Számos eredmény már most ismert, amelyek előrevetítik a nem túl távoli jövőt: az emberi géntérkép elkészült, így rövidesen képesek leszünk meghatározni azon gének helyét, amelyek a tulajdonságainkat kódolják, klónozással életképes utódok hozhatók létre anélkül, hogy létrejöttüket megelőzné ivarsejtek egyesülése, bizonyos betegségek már örökítőanyag (DNS) szinten gyógyíthatóak lesznek, őssejtterápiával ma még gyógyíthatatlan betegeket fognak megmenteni.
A Krio Intézet, immár több mint egy évtizedes szakmai tapasztalattal,1998. decemberétől működik. Az induláskor bértárolásos spermabankként kezdtünk működni, majd folyamatosan bővült tevékenységünk köre: 2000-ben a donor spermabank jött létre, 2004-től pedig az őssejtbank szolgáltatás indult el.
Az Intézet jelentkezett 2001.-ben a Széchenyi pályázatra, ahol 9 társintézettel együtt egy olyan projektet indítottunk el, amelynek része egy nemzetközileg is elfogadott köldökvér bank modell kialakítása. A nyertes pályázatban foglaltak megvalósítása 2004.-ben zárult le. Részint ennek is köszönhető, hogy 2004. márciusától Intézetünk engedélyt kapott a köldökzsinórvérben található őssejtek magyarországi fagyasztására, és tárolására.
Intézetünk részvénytársasági formában működik. A részvénystruktúra 2008-ban egyszerűsödött: jelen pillanatban négy tulajdonosa van a KRIO ZRT.-nek. A tulajdonosi körben található a Lengyel Őssejtbank (PBKM), amely Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű intézménye, míg a maradék három tulajdonos magyar nemzetiségű. Cégünk igazgatóságának elnöke Prof. Dr. Papp György, aki a Magyar Urológus társaság, és a Magyar Andrológus Társaság elnöke, nemzetközileg is elismert orvos, az ÁEK Andrológiai-Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. Társaságunk Felügyelő bizottságának tagja Dr. Nagy Kálmán, a BAZ Megyei Kórház Gyermekhematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának vezető főorvosa, aki a Gyermekhematológiai Szakkollégium vezetője, államilag és nemzetközileg is elismert gyermekgyógyász, valamint a köldökvér projekt szakmai igazgatója. Intézetünk tagja a Családi Köldökzsinórvér Bankok Európai Szövetségének (European Association of Family Cord Blood Banks, EAFCBB), a Cord Blood Europe-nak, valamint tulajdonosai révén a FamiCord Group-nak. 2005. óta auditált minőségirányítási rendszerrel rendelkezünk (ISO 9001:2008 és ISO 14001:2004). Intézetünket 2010-ben akkreditálta az AABB (American Association of Blood Banks), a világ egyik legrangosabb bank szövetsége. Ugyancsak 2010-ben Intézetünk elvégezte az első olyan őssejttranszplantációt Magyarországon, amelyhez a hátteret a bankunkban őrzött őssejtek szolgáltatták.
Intézetünk indulása óta visszafogott, konzervatív üzletpolitikát folytat, nincsenek adósságai, és nincsenek hitelei. A 2001. évtől kezdve a vállalkozás nyereséges, és a nyereség évről-évre a megnyugtatóan alakul. A képződött nyereség egy részét az Intézet minden évben visszaforgatja, és részint technológiai fejlesztéseket hajt végre belőle, részint a donor köldökzsinórvér bank financiális alapját támogatja. A nyereség egy másik részéből az Intézet olyan alapítványokat támogat, amelyek daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását segítik.