Csomagajánló Személyes szerződéskötés

Híreink

Fittebbek lettek a szívbetegek a saját őssejtjeiktől

Saját őssejtjeiket injekciózták be szívbetegeknek Amerikában, akiknek ettől javult a vérkeringésük és az erőnlétük. Az új gyógymód hamarosan minden klinikán elérhetővé válhat. 2013.05.29.

Amerikai esettanulmány a mesenchymális őssejtek terápiás hasznáról

Az esettanulmány szerint a mesterségesen továbbszaporított mesenchymális őssejtek beültetésével a transzplantált csontvelő hamarabb megtapadt, és jelentősen csökkent a kilökődés kockázata. 2013.04.10.

Peller Mariann és az anyaság

Peller Mariann várandóssága első heteiben szembesült azzal, mennyi mindenre kell odafigyelni az embernek, ha gyermekét biztonságban akarja tudni. Míg ő a szülés után a babával foglalkozott, párja kisfiuk őssejtjeiről gondoskodott, amelyek szükség esetén segíthetik a gyógyulását. 2013.04.02.

Gyógyítható lehet az agyi bénulás?

Ausztrál tudósok köldökzsinórvér eredetű őssejtek alkalmazásával értek el jelentős állapotjavulást agyi bénulásban szenvedő gyermekeknél. 2013.02.20.

Végrehajtották az 1 milliomodik őssejt-transzplantációt

Ma már évente 50 ezer őssejt-transzplantációt hajtanak végre világszerte. Több mint 70 betegség kezelhető őssejtterápiával, amelynek elterjedtségét a módszer növekvő hatékonysága magyarázza. 2013.02.13.

Őssejtek segíthetnek az agyvérzéseseken

A közvetlenül az agyi érkatasztrófa (stroke) után alkalmazott őssejtinfúzió segíthet az érintettek felépülésében és a következmények enyhítésében – vélik azok a bolíviai tudósok, akik patkányokon próbálták ki a módszert, ragyogó eredménnyel. Szerintük az eljárás a kutatás egy későbbi szakaszában emberi próbákra is alkalmas lehet. 2013.02.08.
A KRIO Intézet a FamiCord Group tagja

Minőség felsőfokon

A Krio Intézet megszerezte az ISO 14001 tanúsítványt, így a Magyarországon működő sejt- és szövetbankok közül egyedüliként rendelkezik az AABB, ISO 14001 és az ISO 9001 tanúsítványok mindegyikével.

A Krio Őssejtbank 2011. június 30-án elnyerte az ISO 14001-es minőségbiztosítási tanúsítványt, így – az ISO 9001-es és AABB akkreditációval együtt – Magyarországon egyedüliként rendelkezik mindhárom fontos minőségi tanúsítvánnyal.

A Krio Intézet tavaly– Magyarországon elsőként, Európában pedig negyedikként – kapta meg az amerikai székhelyű, vérátömlesztéssel és sejtterápiával foglalkozó nemzetközi szövetség, az AABB (American Association of Blood Banks) akkreditációját, világszerte elfogadottá téve ezzel az általa alkalmazott feldolgozási, fagyasztási és tárolási technológiát.

Az ISO 9001-es szabvány teljesítésével Intézetünk működési hatékonyságát, szolgáltatásainak egyedülálló minőségét igazolta. Az ISO 14001-es tanusítvány a Krio Intézet környezetvédelem és fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségét bizonyítja. Nemcsak a szelektív hulladékgyűjtés vezettük be vállalatunknál, de autóparkunk korszerűsítésével jelentősen csökkentjük a tevékenységünkkel járó szén-dioxid kibocsátást is.

A Krio Intézet elkötelezett a környezetvédelem ügye iránt és felelősséget érez azért, hogy környezetünk a következő generációk számára is élhető maradjon.
 

2011.08.03.

American Association of Blood BanksISBT 128 - ICCBBAISBT 128 - ICCBBA SGSEuropean Association of Family Cord Blood BanksCWB - Business Credibility CertificateFamicord GroupCord Blood Europe