Csomagajánló Személyes szerződéskötés

Híreink

Amerikai esettanulmány a mesenchymális őssejtek terápiás hasznáról

Az esettanulmány szerint a mesterségesen továbbszaporított mesenchymális őssejtek beültetésével a transzplantált csontvelő hamarabb megtapadt, és jelentősen csökkent a kilökődés kockázata. 2013.04.10.

Peller Mariann és az anyaság

Peller Mariann várandóssága első heteiben szembesült azzal, mennyi mindenre kell odafigyelni az embernek, ha gyermekét biztonságban akarja tudni. Míg ő a szülés után a babával foglalkozott, párja kisfiuk őssejtjeiről gondoskodott, amelyek szükség esetén segíthetik a gyógyulását. 2013.04.02.

Gyógyítható lehet az agyi bénulás?

Ausztrál tudósok köldökzsinórvér eredetű őssejtek alkalmazásával értek el jelentős állapotjavulást agyi bénulásban szenvedő gyermekeknél. 2013.02.20.

Végrehajtották az 1 milliomodik őssejt-transzplantációt

Ma már évente 50 ezer őssejt-transzplantációt hajtanak végre világszerte. Több mint 70 betegség kezelhető őssejtterápiával, amelynek elterjedtségét a módszer növekvő hatékonysága magyarázza. 2013.02.13.

Őssejtek segíthetnek az agyvérzéseseken

A közvetlenül az agyi érkatasztrófa (stroke) után alkalmazott őssejtinfúzió segíthet az érintettek felépülésében és a következmények enyhítésében – vélik azok a bolíviai tudósok, akik patkányokon próbálták ki a módszert, ragyogó eredménnyel. Szerintük az eljárás a kutatás egy későbbi szakaszában emberi próbákra is alkalmas lehet. 2013.02.08.

Őssejtekből már korlátlan mennyiségű vér állítható elő

Új módszert fejlesztettek ki az Albert Einstein College (New York, Egyesült Államok) munkatársai, amely áthidalhatja a vérátömlesztések során jelentkező problémákat. 2013.02.05.
A KRIO Intézet a FamiCord Group tagja

Érvek a Krio Intézet mellett

Ha fontos a ...

..szakmai tapasztalat

  • A KRIO Intézet 1998 óta működik, zárt részvénytársasági formában - a Magyarországon működő őssejtbanki szolgáltatók között a legrégebben alapított Intézet.
  • Sok éves, eredményes sejtfagyasztási tapasztalattal rendelkeznek, amely mögött stabil, megbízható laboratóriumi háttér áll.
  • Magyarországon elsőként a Krio Intézet a saját laboratóriumában honosította meg, nemzetközi előírások (AABB) alapján a köldökzsinórvér őssejtek korszerű feldolgozását és tárolását. Az AABB 2010-ben akkreditálta a Krio Intézetet Közép Európában elsőként.
  • A teljes körű köldökzsinórvér-őssejtbanki szolgáltatást, a feldolgozástól a tárolásig a Krio Intézet önmaga végzi.
  • Az őssejtmintákat tekintve Közép-Európa második, az összes lefagyasztott mintát tekintve Közép-Európa legnagyobb sejt- és szövetbankja a Krio Intézet.
  • 2010-ben a Krio Intézet elsőként végzett tárolt mintából sikeres őssejtbeültetést.

..biztonság

  • A fagyasztott mintákat Magyarországon, ezen belül Budapesten, és Miskolcon tárolják.
  • Minden újszülött, tárolt köldökzsinórvér őssejt mintája mellé 4db 1,5ml-es teszter ampullát fagyasztanak, ami lehetőséget biztosít, hogy bármikor vizsgálatokat kérjenek köldökzsinórvér őssejt beültetéshez, anélkül, hogy a zsákban tárolt mintát felhasználták volna.
  • Magyarországi sejtbanki szolgáltatásban MSZ EN ISO 9001:2008 minősítéssel és AABB akkreditációval rendelkezik.
  • Az anya és a minta vírusvizsgálatai nagyobb biztonságot jelentenek a minta felhasználhatóságát illetően.
  • A FamiCord Group tagjai kölcsönösen biztosítják egymást a minták hosszútávú, biztonságos megőrzése érdekében. A Csoport tagjaként a KRIO Intézetben elhelyezett minták mögött is ilyen garanciális szerződés áll.
  • A Biztonság vagy Dupla biztonság csomag választása esetén a köldökzsinórból kinyert eljárással felszaporított őssejteket tároljuk, nem a köldökzsinór darabjait!

...a mintára szabott feldolgozás

  • A KZSV minták feldolgozását zárt rendszerben, manuálisan végezzük, így - szemben a teljesen automatizált rendszerekkel - lehetőségünk van a levételi hibák korrigálására. A gyűjtött minták szerencsére csak kis százalékát érinti, hogy alvadékot ill. szövetdarabokat tartalmaz, melynek eltávolítására nagy hangsúlyt helyezünk, mivel a nem megfelelően előkészített minta inhomogenitása zavarja a mélyfagyasztás folyamatát.

  • A gyűjtött köldökzsinórvér minták szerencsére egyre növekvő hányadát érinti, hogy térfogatuk meghaladja a 120 ml-t (alvadásgátlóval együtt), amely felett két fagyasztózsákban kerülnek tárolásra. A kétzsákos tárolás nem jelent többletköltséget a szülők számára, viszont két alkalommal történő felhasználásra adhat lehetőséget!
  • A KZSV-ből klasszikus tenyésztéses mikrobiológiai vizsgálatokat (teljes aerob, anaerob baktériumszám, penész- és élesztőszám) végeztetünk, melynek eredményei jól mutatják a minta gyűjtésének esetlegesen nem megfelelő körülményeit. A pozitív mikrobiológiai vizsgálatok eredményéről – megerősítő vizsgálatok után – a szülőket tájékoztatjuk, majd az érintett minták lehetséges felhasználásáról hematológus orvos készít szakvéleményt.
  • A szolgáltatás részét képezi, hogy a szüléskor levett anyai vérből virológiai és bakteriológiai (szifilisz) vizsgálatokat készíttetünk, amelyek eredményéről a szülőket probléma esetén azonnal tájékoztatjuk, így az édesanya még teljesebb képet kap az egészségi állapotáról. Az elvégzett vizsgálatok: Hep B, Hep C, HIV, CMV (HCMV) és szifilisz. A CMV (cytomegalovírus) szerológiai vizsgálata nem része a klasszikus terhesgondozásnak, annak ellenére, hogy a szeronegatív kismamák terhesség alatti fertőződése esetén nagy a valószínűsége a magzatkárosodásnak.
     

..kedvező ár

  • Önkéntes Egészségpénztáron keresztül is igénybe vehető az őssejtbanki szolgáltatás.
  • Pénzvisszafizetési garancia:
  • amennyiben a náluk tárolt köldökzsinórvér őssejt mintát a szerződésben foglalt lejárati idő előtt szükséges felhasználniuk, akkor a hátralévő tárolási díjat visszafizetik.
  • amennyiben sikertelen a levétel, csak a már elvégzett szolgáltatásokért kell fizetni
  • Havi akciókkal kedveskednek ügyfeleiknek
  • Meglévő ügyfeleik kiemelt kedvezményben részesülnek
  • Ikerterhesség esetén 50% kedvezményt vehetnek igénybe a második baba őssejtjeinek levételéhez.

..nemzetközi háttér

  • Az Intézet tagja a Családi Köldökzsinórvér Bankok Európai Szövetségének (EAFCBB) valamint az American Association of Blood Banks-nek (AABB). Minden tekintetben megfelelnek az AABB által felállított standardoknak.
  • A FamiCord Group tagjai kölcsönösen biztosítják egymást a minták hosszútávú, biztonságos megőrzése érdekében. A Csoport tagjaként a KRIO Intézetben elhelyezett minták mögött is ilyen garanciális szerződés áll.

..kényelem..

  • A nap 24 órájában megrendelheti a szolgáltatást - online megrendelés esetén.
  • 0-24 órás diszpécser szolgálat - bármikor igényelheti a minta beszállítását.

VSEL Safe Technology

A KRIO Intézet feldolgozási eljárása a VSEL-safe technológiának köszönhetően garantálja, hogy a mélyfagyasztott őssejteken belül nagy számban maradnak meg azok a rendkívül apró, embrionális jellegű, VSEL típusú őssejtek, amelyek a legújabb kutatási eredmények alapján felelősek a köldökzsinórvér eredetű őssejtek azon különleges képességéért, hogy többféle sejtté vagy szövetté képesek átalakulni. Ezek az ún. pluripotens őssejtek további egyedi tulajdonsága, hogy nem alakulhat rákos sejtekké, továbbá kiválóan bírják a fagyasztást is, így felhasználásuk különösen biztonságossá teszi az őssejt-terápiát.

American Association of Blood BanksISBT 128 - ICCBBAISBT 128 - ICCBBA SGSEuropean Association of Family Cord Blood BanksCWB - Business Credibility CertificateFamicord GroupCord Blood Europe