Csomagajánló Személyes szerződéskötés

Híreink

Fittebbek lettek a szívbetegek a saját őssejtjeiktől

Saját őssejtjeiket injekciózták be szívbetegeknek Amerikában, akiknek ettől javult a vérkeringésük és az erőnlétük. Az új gyógymód hamarosan minden klinikán elérhetővé válhat. 2013.05.29.

Amerikai esettanulmány a mesenchymális őssejtek terápiás hasznáról

Az esettanulmány szerint a mesterségesen továbbszaporított mesenchymális őssejtek beültetésével a transzplantált csontvelő hamarabb megtapadt, és jelentősen csökkent a kilökődés kockázata. 2013.04.10.

Peller Mariann és az anyaság

Peller Mariann várandóssága első heteiben szembesült azzal, mennyi mindenre kell odafigyelni az embernek, ha gyermekét biztonságban akarja tudni. Míg ő a szülés után a babával foglalkozott, párja kisfiuk őssejtjeiről gondoskodott, amelyek szükség esetén segíthetik a gyógyulását. 2013.04.02.

Gyógyítható lehet az agyi bénulás?

Ausztrál tudósok köldökzsinórvér eredetű őssejtek alkalmazásával értek el jelentős állapotjavulást agyi bénulásban szenvedő gyermekeknél. 2013.02.20.

Végrehajtották az 1 milliomodik őssejt-transzplantációt

Ma már évente 50 ezer őssejt-transzplantációt hajtanak végre világszerte. Több mint 70 betegség kezelhető őssejtterápiával, amelynek elterjedtségét a módszer növekvő hatékonysága magyarázza. 2013.02.13.

Őssejtek segíthetnek az agyvérzéseseken

A közvetlenül az agyi érkatasztrófa (stroke) után alkalmazott őssejtinfúzió segíthet az érintettek felépülésében és a következmények enyhítésében – vélik azok a bolíviai tudósok, akik patkányokon próbálták ki a módszert, ragyogó eredménnyel. Szerintük az eljárás a kutatás egy későbbi szakaszában emberi próbákra is alkalmas lehet. 2013.02.08.
A KRIO Intézet a FamiCord Group tagja

Kismama teendői

Tájékozódás

Érdemes alaposan tájékozódni a köldökzsinórvér őssejt tárolási lehetőségekről, még a szerződés megkötése előtt. Honlapunk erről igyekszik részletes tájékoztatást nyújtani, de ha kérdése adódik, nyugodtan írjon nekünk és mi igyekszünk hamarosan válaszolni. Címünk: info@krio.hu.

Ezen kívül, feltétlenül konzultálnia kell a választott szülész-nőgyógyász orvossal, szülésznővel - még a szülés előtt -,hogy az újszülött világrajövetelekor szeretnének köldökzsinórvér levételt kérni.

Szerződéskötés javasolt ideje

Az őssejtbanki szerződés a terhesség során bármikor köthető, azonban ajánlatos legkésőbb a 30 - 34. terhességi hét között megkötni, hogy nyugodtan lehessen készülni az újszülött érkezésére és a kisbaba esetleges korábbi születése se okozzon bonyodalmat.

Előzetes szűrővizsgálatok

Külön szűrővizsgálatokra nincs szükség, de a terhesgondozási könyvecskében dokumentált, terhességi rutin mikrobiológiai vizsgálatok eredményéről (pl. HepB, szifilisz és egyéb bakteriológiai lelet) személyes szerződéskötéskor másolatot készítünk, ill. másolatot kérünk a többi szerződéskötési mód esetén is.

Az AABB előírások szerint a köldökzsinórvér gyűjtésekor az édesanyától is vesznek vért, amelyből a KRIO Intézet végeztet mikrobiológiai vizsgálatokat.

A szerződéskötés módjai

Igyekszünk alkalmazkodni az Önök igényeihez, ezért a köldökzsinórvér őssejtbanki szerződés megkötésére többféle lehetőséget kínálunk. A lehetőségek közül Ön kiválaszthatja a legkedvezőbbet vagy hívhatja ügyfélszolgálatunkat, ahol munkatársaink készséggel segítenek a döntésben.

Szerződéskötés lehetséges módjai:

  • On-line szerződéskötés
  • Személyes szerződéskötés a KRIO Intézetben
  • Személyes szerződéskötés Magyarország régióiban
  • Szerződéskötés telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, postai úton
  • Személyes szerződéskötés a KRIO Intézet partnerein keresztül

1. On-line szerződéskötés

Lehetőséget biztosítunk a honlapunk on-line menüpontja alatt, a számítógépen keresztüli szerződéskötésre is, ahol a szükséges adatokat on-line megadhatja.

Adatait, az adatvédelmi törvénynek megfelelően titkosan kezeljük, nem tároljuk az interneten, csak a KRIO Intézet belső, auditált biztonságos rendszerében kerülnek feldolgozásra.

A szerződéses dokumentációt és a gyűjtőszetteket postai utánvéttel kiküldjük az Ön által megadott címre. A postai kiszállítás az ország egész területén bárhová lehetséges és általában 2 munkanapot vesz igénybe.

A terhesgondozási könyvecskében dokumentált vizsgálatok (pl: szifilisz, HBsAg) eredményeinek másolatát kérjük küldje el irodánkba levélben, faxon vagy beszkennelve e-mail-ben.

Az Önök által is aláírt szerződés egy példányát postai úton juttassa vissza hozzánk, ezáltal válik érvényessé a szerződéskötés.

Nagyon fontos! A kiküldött gyűjtőszetteket feltétlenül magukkal kell vinni a szülőszobára, ha megindul a szülés!

2. Személyes szerződéskötés a Krio Intézetben

Ha ezt a módot választja, akkor kérjük, egyeztessen időpontot a gyors ügyintézés érdekében. Időpontot kétféle módon kérhet:

1. on-line időpontkérés a honlapon az időpontkérés menüpontban

2. időpont egyeztetés telefonon

A kiválasztott időpontban várjuk Önöket a KRIO Intézet Zrt. székhelyén: Budapest (II. kerület), Kelemen László utca 12.

A szerződéskötéshez feltétlenül szükség van a leendő szülők személyigazolványára, TAJ kártyára, a terhesgondozási könyvecskére.

Amennyiben lehetséges, a személyes szerződéskötés alkalmával a leendő édesanya és édesapa együtt jelenjen meg, mert a dokumentációkat mindkét szülőnek alá kell írnia.

Szerződéskötéskor induló díjat kérünk (ez 25.000 Ft vagy 35.000 Ft, a választott csomagtól függően). A speciális gyűjtőszettet és az anyai vérvételi szettet a szerződéskötés alkalmával átadjunk Önöknek, amit feltétlenül magukkal kell vinni a szülőszobára!

3. Személyes szerződéskötés Magyarország régióiban

Területi képviselőink szakmai tájékoztatással és azonnali szerződéskötési lehetőséggel előre egyeztetett időpontban és helyen állnak rendelkezésére (akár otthonában is).

Váczi Győzőné - központi értékesítés

Telefon: +36-30/712-5189, email: vaczi.tunde@krio.hu

dr.Dudásné Sebesi Csilla

Telefon: +36-30/716-4245, email: sebesi.csilla@krio.hu

Régiók: Bács-Kiskun megye, Csongrád megye, Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Cegléd és környéke

Bierbauer Zsuzsanna

Telefon: +36-30/701-2885, email: bierbauer.zsuzsanna@krio.hu

Régiók: Ausztria, Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Fejér megye M7 autópályáig, Veszprém megye, Zala megye M7-es autópályáig, Vas megye

Kiss Zsuzsa

Telefon: +36-30/452-9551, email: kiss.zsuzsa@krio.hu

Régiók: Nógrád megye, Heves megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Sztatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye

Pusztáné Andresz Ildikó

Telefon: +36-30/480-6854, email: pusztane.ildiko@krio.hu

Régiók: Fejér megye M7 autópálya alatt, Somogy megye, Tolna megye, Pécs, Zala megye M7 autópálya alatt

A szerződéskötéshez feltétlenül szükség van a leendő szülők személyigazolványára, TAJ kártyára, a terhesgondozási könyvecskére.

Amennyiben lehetséges, a személyes szerződéskötés alkalmával a leendő édesanya és édesapa együtt jelenjen meg, mert a dokumentációkat mindkét szülőnek alá kell írnia.

Szerződéskötéskor induló díjat kérünk (ez 25.000 Ft vagy 35.000 Ft, a választott csomagtól függően). A speciális gyűjtőszettet és az anyai vérvételi szettet a szerződéskötés alkalmával, vagy postai úton adjuk át Önöknek, amit feltétlenül magukkal kell vinni a szülőszobára!
 

4. Szerződéskötés telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, postai úton

A postai úton történő szerződéskötéshez nem szükséges személyesen ellátogatni a KRIO Intézet irodájába, ezt megteheti kényelmesen otthonról is.

Telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül történt előzetes adategyeztetés után, a szerződés dokumentációit és a gyűjtőszetteket postai utánvéttel küldjük ki az Ön által megadott címre. A postai kiszállítás az ország egész területén bárhová lehetséges és általában 2 munkanapot vesz igénybe.

A szükséges adatok egyeztetése a honlapunk on-line szerződéskötés menüpontjában is lehetséges.

A szerződéskötéshez szükség van a leendő édesanya és édesapa adataira: név, lakcím, születési dátum, anyja neve, lánykori neve, TAJ száma, értesítési cím, számlázási cím, ha van e-mail cím. Megadásra kerül a szülés várható ideje, a terhességi hetek száma, a kórház és a szülészorvos neve.

A terhesgondozási könyvecskében dokumentált vizsgálatok (pl: szifilisz, HBsAg) eredményeinek másolatát kérjük küldje el irodánkba levélben, faxon vagy beszkennelve e-mail-ben.

Az Önök által is aláírt szerződés egy példányát postai úton juttassa vissza hozzánk, ezáltal válik érvényessé a szerződéskötés.

5. Személyes szerződéskötés a KRIO Intézet partnerein keresztül

A KRIO Intézet lehetőséget biztosít partneren keresztül történő szerződéskötésre:

Babásmamás.hu

Hepinet 4D ultrahang
 

Nagyon fontos! A kiküldött gyűjtőszetteket feltétlenül magukkal kell vinni a szülőszobára, ha megindul a szülés!
 

American Association of Blood BanksISBT 128 - ICCBBAISBT 128 - ICCBBA SGSEuropean Association of Family Cord Blood BanksCWB - Business Credibility CertificateFamicord GroupCord Blood Europe