Csomagajánló Személyes szerződéskötés

Híreink

Fittebbek lettek a szívbetegek a saját őssejtjeiktől

Saját őssejtjeiket injekciózták be szívbetegeknek Amerikában, akiknek ettől javult a vérkeringésük és az erőnlétük. Az új gyógymód hamarosan minden klinikán elérhetővé válhat. 2013.05.29.

Amerikai esettanulmány a mesenchymális őssejtek terápiás hasznáról

Az esettanulmány szerint a mesterségesen továbbszaporított mesenchymális őssejtek beültetésével a transzplantált csontvelő hamarabb megtapadt, és jelentősen csökkent a kilökődés kockázata. 2013.04.10.

Peller Mariann és az anyaság

Peller Mariann várandóssága első heteiben szembesült azzal, mennyi mindenre kell odafigyelni az embernek, ha gyermekét biztonságban akarja tudni. Míg ő a szülés után a babával foglalkozott, párja kisfiuk őssejtjeiről gondoskodott, amelyek szükség esetén segíthetik a gyógyulását. 2013.04.02.

Gyógyítható lehet az agyi bénulás?

Ausztrál tudósok köldökzsinórvér eredetű őssejtek alkalmazásával értek el jelentős állapotjavulást agyi bénulásban szenvedő gyermekeknél. 2013.02.20.

Végrehajtották az 1 milliomodik őssejt-transzplantációt

Ma már évente 50 ezer őssejt-transzplantációt hajtanak végre világszerte. Több mint 70 betegség kezelhető őssejtterápiával, amelynek elterjedtségét a módszer növekvő hatékonysága magyarázza. 2013.02.13.

Őssejtek segíthetnek az agyvérzéseseken

A közvetlenül az agyi érkatasztrófa (stroke) után alkalmazott őssejtinfúzió segíthet az érintettek felépülésében és a következmények enyhítésében – vélik azok a bolíviai tudósok, akik patkányokon próbálták ki a módszert, ragyogó eredménnyel. Szerintük az eljárás a kutatás egy későbbi szakaszában emberi próbákra is alkalmas lehet. 2013.02.08.
A KRIO Intézet a FamiCord Group tagja

Kvíz-játék

Levetetné szüléskor a köldökzsinórvéből gyermeke őssejtjét? - Kérdőív eredmények

Igen, az őssejt életet menthet és gyermekemnek szüksége lehet rá - 64%
Igen, hiszen fájdalom és kockázatmentes - 11%
Nem gondolkoztam még rajta - 2%
Nem, mert nem tudom felhasználni - 9%
Nem, mert túl drága - 4%
Nem, mert úgysem lesz rá szükség - 5%

Most őssejt tárolást nyerhet!

Induljon kvízjátékunkon és nyerje meg gyermekének 20 éves őssejt tárolását a Krio Intézetnél!

A Krio Intézet kvíz-játékot indít a köldökzsinórvér tárolás szélesebb körű megismerése érdekében. A játékban előforduló kérdésekre az összes válasz megtalálhatóa Krio Intézet oldalain.

Nyeremények a 2012-es évben megrendezett játékunkon résztvevő látogatóinknak:

Egy darab 20 éves köldökzsinórvér szerződés, 0 Forintos szerződéses díjért

Sorsolások időpontjai: minden hónap utolsó napját követő első munkanapon

A játékon való részvétel feltételeit a következő linken olvashatják el: Kvíz-játék feltételek

1. Mi az őssejt?
Az összes ismert élő organizmus szerkezeti és funkcionális építő eleme
Olyan speciális sejtek, amelyek osztódásra, önmaguk megújítására és differenciálódásra képesek
A legkisebb önálló életre képes egység
Az élőlények azon külsőleg is jól felismerhető és leírható része, amellyel valamely életműködést végeznek
2. Hány évre köthetőek az őssejt tárolási szerződések?
2-20 évig
1-5 évig
1-10 évig
3. Miből nyerhetők ki őssejtek?
Köldökzsinórvérből, a köldökzsinórból és a csontvelőből
Csak a köldökzsinórvérből
Köldökzsinórvérből, csontvelőből és a tüdőből
4. Hogyan tárolják a mélyfagyasztott mintákat?
Folyékony hidrogén gőzben
Folyékony hélium gőzben
Folyékony nitrogén gőzben
5. Mivel foglalkozik a KRIO Intézet?
Őssejtek fagyasztása és tárolása
Mindkettő
Ivarsejtek fagyasztása és tárolása
6. A kzsv őssejtet lehet "szaporítani"
Igaz
Hamis
7. Mikor van lehetőség a köldökzsinórvér levételére?
A szülés után két napig
Közvetlenül a baba megszületése után
Bármikor
8. A kzsv őssejt csak a leukémia gyógyítására használható
Igaz
Hamis
9. 2010 szeptemberében a Krio Intézet szolgáltatta az őssejtet az első hazai, privát őssejtbankból származó őssejttel elvégzett őssejtbeültetéshez. Mire alkalmazták akkor az őssejt terápiát?
Az AIDS gyógyítására alkalmazták az őssejteket
Egy 22 hónapos leukémiás kislányt gyógyítottak meg az őssejt transzplantációval
Szívinfarktuson átesett férfit kezeltek őssejtekkel
Krónikus vérszegénységben szenvedő kamaszlány épült fel az őssejt terápiának köszönhetően
10. A Krio Intézet Magyarország legnagyobb és legrégebbi őssejtbankja.
Igaz
Hamis

Személyes adatok

hét

A játék feltételei

A KRIO Intézet Zrt. (Krio Intézet) játékában résztvevő személyek (továbbiakban Játékos) elfogadják és tudomásul veszik az alábbiakat:
- A Játékos elmúlt 18 éves
- A játékban nem vehetnek részt a KRIO Intézet Zrt., a játékot fejlesztő udStudio munkatársai és a KRIO Intézet Zrt. szerződött ügyfelei
- A sorsolásban való részvétel alapfeltétele a helyes válaszok megjelölése, az információs kérdések megválaszolása valamint a Játékos valós nevének és elérhetőségének megadása
- A Játékos elfogadja, hogy a nyerteseket a Krio Intézet zárt sorsoláson sorsolja, azokat a megadott adataik alapján keresi fel.
- Azok a nyertesek, akiket a Krio Intézet a sorsolást követő 14 napban nem érnek el a megadott elérhetőségek egyikén sem, elveszti nyereményét és azt a Krio Intézet újra kisorsolja.
- A Játékos nyereményét, amennyiben azt nem kívánja megtartani egy általa megjelölt személynek átadhatja.

A játék részletes szabályzatát itt találja.

Nyertesek

2013.06.01. - 1.díj: Ács - Nausch Krisztina

2013.05.01. - 1.díj: Gáspár Júlia

2013.04.01. - 1.díj: Bóna Károly

2013.03.01. - 1.díj: Kovács Judit

2013.02.01. - 1.díj: Szőkéné Csányi Éva

2013.01.01. - 1.díj: Dosek Nóra Éva

2012.12.01. - 1.díj: Szutor Tamás

2012.11.01. - 1.díj: Kissné Majoros Erika

2012.08.01. - 1.díj: Di Pol Márkus

2012.07.01. - 1.díj: Büdy Szabolcs

2012.06.01. - 1.díj: Pap Erzsébet

2012.05.01. - 1.díj: Kovács József

2012.04.01. - 1.díj: Csombok Zsuzsanna

2012.03.01. - 1.díj: dr. Ferenc Mária

2012.02.01. - 1.díj: Halász Brigitta

2012.01.01. - 1.díj: LEIMEISZTER VIKTÓRIA

2011.12.01. - 1.díj: DrNagy Gábor

2011.11.01. - 1.díj: Balyi Balázs

2011.10.01. - 1.díj: Árendás Gábor

2011.09.01. - 1.díj: Lászlóné Sebők Hajnalka

2011.08.01. - 1.díj: Szücsné Fricz Andrea

2011.07.01. - 1.díj: Kavalák Viktória

2011.06.01. - 1.díj: Jávorszky Judit

2011.05.01. - 1.díj: László Bernadett

2011.04.01. - 1.díj: Miklósné Kotrics Xénia

2011.03.01. - 1.díj: Dabi-Buús Ágnes

American Association of Blood BanksISBT 128 - ICCBBAISBT 128 - ICCBBA SGSEuropean Association of Family Cord Blood BanksCWB - Business Credibility CertificateFamicord GroupCord Blood Europe